Dr. Nánási László (1960-2020)

Jogtörténész, főügyész

Nánási László

1960-ban született Kiskunfélegyházán. Az ottani általános iskolai és gimnáziumi tanulmányai után felsőfokú végzettséget a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett 1984-ben. 

Az egyetem előtt majd után sorkatonai szolgálatot teljesített.

Az ügyészi szervezetben 1984-ben helyezkedett el fogalmazóként Kiskunfélegyházán. A jogi szakvizsgát 1986-ban tette le. Ebben az évben ügyészi kinevezést kapott a Kecskeméti Városi Ügyészségre, ahol 1988-ban vezető-helyettes ügyész lett. 1993-ban áthelyezést nyert a Bács-Kiskun Főügyészségre, ahol csoportvezető ügyészi, osztályvezető ügyészi, majd 2001-től 2019-ig főügyészi beosztást töltött be.

Tudományos tevékenysége során az igazságszolgáltatás, az ügyészség, a büntetőjog történetével, annak anyagi és eljárási rendelkezéseivel kapcsolatos, továbbá a magyar jogtudósok életművét feltáró írásai jelentek meg különböző szakmai folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben, továbbá szerkesztett, írt ezen témakörökben könyveket, könyvfejezeteket.

2010. június 30-án szerzett PhD fokozatot a Szegedi Tudományegyetemen, témája a magyar királyi ügyészség volt.

Számos előadást, oktatást tartott különböző szakmai képzéseken, konferenciákon, jogi karokon (budapesti egyetemek, Szeged, Pécs, Miskolc, Kolozsvár) büntető anyagi és eljárási jogból, alkotmányjogból, jogtörténetből. 

2017-től a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Magyar Jogtörténeti Tanszékén létrejött Államtudományi Kutatóműhely kutatója volt.

2018-tól a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi docenseként tevékenykedett.

A jogászi hagyományok és múlt feltárása során több alkalommal kezdeményezett, szervezett, végzett emléktábla-állításokat Kecskeméten, ahol a hajdani református jogakadémia ókollégiumi épületében megörökítésre került Fayer László, Vargha Ferenc, Ráday Gedeon, Kovács Pál, Kováts Andor, a piarista kollégiumon Szlemenics Pál, Csemegi Károly, a törvényszéken az 1951-ben meghurcolt államügyészek és bírák, míg Nagyenyeden a Bethlen Kollégiumban Vajna Károly emléke.

Tagja volt az Ügyészek Lapja, az Ügyészségi Szemle, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara FORUM Acta Juridica et Politica című folyóiratok szerkesztő bizottságainak.

2020. augusztus 2-án hunyt el Kecskeméten.

Elismerései: 

Kozma Sándor-díj, 2005.
Köztársasági Érdemrend Középkereszt, 2011.
Finkey Ferenc-díj, 2015.

Szakmai publikációi:

1986

A kóros élvezetre alkalmas anyagok a magyar büntetőjogban
In: Jogász Szövetségi Értekezések / főszerk. Nagy László. – 1986/2. – p. 120-151.

Címerünk a legújabbkori magyar pénzeken (1892-1981)
In: Az Érem. – 1986/2. – p. 9-14. Teljes szöveg

1990

Az izgatás jogi  tárgya Magyarországon – a múltban és jelenben 
In: Ügyészségi Értesítő. – 1990/3. – p. 25-29.

A bíróság feladata a nyomozásban
In: Ügyészségi Értesítő. – 1990/4. – p. 25-31.

1991

Az előzetes letartóztatás és a bírói döntés
In: Rendészeti Szemle. – 1991/1. – p. 68-70.

A vesztegetés megítélése a magyar feudális büntetőjogban és a kodifikácós törekvések korában (Jogtörténeti vázlat a kezdetektől a Csemegi-kódexig)
In: Jogtudományi Közlöny. – 1991/7-8. – p. 194-199.

1992

Az első ügyészi utasítás
In: Ügyészségi Értesítő. – 1992/1. – p. 1-2.

A megrovás múltja, jelene, jövője büntetőjogunkban
In: Ügyészségi Értesítő. – 1992/1. – p. 2-13.

A magyar királyi ügyészség megszervezése és működésének kezdetei
In: Ügyészségi Értesítő. – 1992/2-3. – p. 6-20.

Opportunitási eszközök és lehetőségek 
In: Bírák Lapja. – 1992/1. – p. 17-23.

1994

A magyar királyi ügyészség változásai az 1890-es években
In: Ügyészségi Értesítő. – 1994/3-4. – p. 39-52.

Frekvencia-bűncselekmény?
In: Rendészeti Szemle. – 1994/12. – p. 81-83.

A köztársasági elnök feladatai és hatásköre
In: Ügyészek Lapja. – 1994/4. – p. 74-77.

A német Bp. rendelkezései az ún. titkosszolgálati eszközökről
In: Ügyészek Lapja. – 1994/5. – p. 66-71.

Elődeink írták, mondták a nemi erkölcs elleni bűnökről
In: Ügyészek Lapja. – 1994/5. – p. 72-74.

1995

Fejezetek a magyarországi esküdtbíráskodás történetéből
In: Bírák Lapja. – 1995/1. – p. 28-40.

XIX. századi nézetek a magyar államügyészség magánjogi hatásköréről
In: Magyar Jog 1995/1. 47-50. o.

Büntetőjog-ellenes volt-e a személyes adatok átadása?
In: Belügyi Szemle. – 1995/6. – p. 65-66.

A környezet védelme a német Btk-ban
In: Ügyészek Lapja. – 1995/4. – p. 78-85.

Az embargósértésről 
In: Ügyészek Lapja. – 1995/6. – p. 38-44.

1996

Hozzászólás a jövő magyar büntetőeljárásjoga című előadáshoz
In: Harmadik Magyar Jogászgyűlés – Balatonfüred 1996. május 17-19. / szerk. Benisné Győrffy Ilona. – p. 280-286. – Budapest, 1996.

Hozzászólás a jövő magyar büntetőeljárásjoga című előadáshoz
In: Ügyészek Lapja. – 1996/5. – p. 78-85.

1997

Egyedülálló : börtönügy Magyarországon
In: Börtönügyi szemle – 16. évf. 4. sz. (1997. december), p. 115-119. Teljes szöveg

A magyar királyi ügyészség megszervezése és működésének kezdetei 1871-1872
In: Emlékképek az ügyészség történetéből / szerk. Szendey Géza. – p. 118-162. – Budapest, Ügyészek Országos Egyesülete, 1997.

Elődeink írták, mondták az italozásról
In: Ügyészek Lapja. – 1997/1. – p. 65-67. 

Magyarország államügyészsége az 1918-19-es forradalmak idején I-II.
In: Ügyészek Lapja. – 1997/2. – p. 48-62.
In: Ügyészek Lapja. – 1997/3. – p. 56-78.

1998

Múzeumi séta 
In: Ügyészek Lapja. – 1998/2. – p. 75-77.

A büntetőeljárási törvény egyes új jogintézményei
In: Magyar Jog. – 1998/12. – p. 724-727.

A büntetőeljárási törvény egyes új jogintézményei
In: Ügyészek Lapja. – 1998/6. – p. 31-38.

1999

A büntetett előélet, mint különleges személyes adat
In: Belügyi Szemle. – 1999/3. – p. 56-58.

A vád hatóságai 1848-49-ben
In: Ügyészek Lapja. – 1999/5. – p. 51-60.

2000

Elődeink írták, mondták: 100 éve lépett hatályba a Büntető perrendtartás
In: Ügyészek Lapja. – 2000/1. – p. 25-28.

Emlékezés Vargha Ferenc koronaügyészre
In: Ügyészek Lapja. – 2000/5. – p. 29-38.

A vád hatóságai 1848-49-ben
In: Jogtudományi Közlöny. – 2000/6. – p. 247-251.

2001

Vargha Ferenc
In: Hamza Gábor szerkesztette: Magyar jogtudósok 2. kötet. – p. 83-105. – Budapest, Professzorok Háza, 2001.

Magyarország ügyészségének vázlatos története a kezdetektől 1953-ig
In: Ügyészek Lapja. – 2001/1. – p. 23-34.

A gyermekek védelme a jogban
In: Ügyészek Lapja. – 2001/2. – p. 77-84.

Elődeink írták, mondták: A Csemegi-kódex versben
In: Ügyészek Lapja. – 2001/3. – p. 83-90.

A gyermekek védelme a jogban 
In: A magyar szociális jogalkotás – A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat ünnepi közgyűlése  az 1901. évi gyermekvédelmi törvény megalkotásának 100. évfordulója alkalmából. – p. 57-64. – Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, 2001.

2002

A magyar királyi ügyészség
In: Fejezetek az ügyészség 130 éves történelméből / szerk. Horányi Miklós. – p. 37-54. Budapest, Legfőbb Ügyészség, 2002.

Fayer László emlékezete
In: Magyar Jog. – 2002/6. – p. 321-329.

2003

Szlemenics Pál emlékezete
In: Magyar Jog. – 2003/1. – p. 1-7.

Szlemenics Pál élete és munkássága
In: Jogtörténeti Szemle. – 2003/4. – p. 39-45. Teljes szöveg

Tiszti ügyészek vagy államügyészség? – Reformkori elgondolások a vád hatóságairól: emlékezés a 160 évvel ezelőtti büntetőeljárási törvényjavaslatokra 
In: Ügyészek Lapja. – 2003/1. – p. 57-67.

2004

A magyar büntetőjog emlékei a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban
In: Jogtörténeti Szemle. – 2004/1. – p. 76-77. Teljes szöveg

Fayer László
In: Jogtörténeti Szemle. – 2004/2. – p. 47-55. Teljes szöveg

Magyarország ügyészségének története az I. világháborúig.
In: Múzeumőr. – 2004/1. – p. 9-11.

150 éves igazságszolgáltatás
In: Kecskeméti Lapok. – 2004/41. – p. 9.

2005

Igazságszolgáltatás : történeti ünnep Kecskeméten
In: Jogtörténeti Szemle. – 2005/1. – p. 62. Teljes szöveg

Magyarország ügyészségének vázlatos története a kezdetektől 1953-ig

In: Bács-Kiskun megye múltjából – Levéltári Évkönyv 20. / szerk. Szabó Attila. – p. 265-276.Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2005. Teljes szöveg

Az állami igazságszolgáltatás kezdetei Kecskeméten
In: Bács-Kiskun megye múltjából – Levéltári Évkönyv 20. / szerk. Szabó Attila. – p.  301-314. – Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2005. Teljes szöveg

Az abszolutizmus államügyészsége Magyarországon 1849-1854
In: Jogtörténeti Szemle. – 2005/4. – p.  47-55. Teljes szöveg

Bács-Kiskun megye ügyészségei
In: Ügyészek Lapja. – 2005/4. – p. 47-49.

2006

Szlemenics Pál 
In: Magyar jogtudósok 3. kötet / szerk. Hamza Gábor. – p. 23-39. – Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2006.

Az abszolutizmus államügyészsége Magyarországon 1854-1861
In: Jogtörténeti Szemle. – 2006/2. – p. 65-70. Teljes szöveg

Magyarország államügyészsége az 1918-19-es forradalmak idején
In: Bács-Kiskun megye múltjából – Levéltári Évkönyv 21. / szerk. Szabó Attila – Tánczos Szabó Ágota. – p. 217-245.Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2006. Teljes szöveg

A szervezett bűnözés kérdései a magyar anyagi és eljárási büntetőjogban
In: Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny. – 2006/3. – p. 45-55.

2007

Az ügyészség története – Teljes szöveg 

2008

Vargha Ferenc élete és munkássága 
In: Emlékkönyv Vargha Ferenc születésének 150. évfordulójára / szerk. Nánási László. – p. 7-31. – Budapest, Legfőbb Ügyészség, 2008.

A magyar királyi ügyészség az I. világháború idején I-II.
In: Ügyészek Lapja. – 2008/5. – p. 57-69.
In: Ügyészek Lapja. – 2008/6. – p. 37-50.

A vád hatóságai 1861-1871-ben
In: Jogtörténeti Szemle. – 2008/3. – p. 21-31. Teljes szöveg

A magyar környezetvédelmi büntetőjog
In: Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny. – 2008/2. – p. 49-58.

Milyen legyen az új büntető törvénykönyv?
In: De Jure. – 2008/7. – p. 11-12.

Magyarország ügyészsége az ellenforradalom és konszolidáció idején (1919-1922)
In: Acta Universitatis Szegediensis Acta Juridica et Politica Publicationes Doctorandorum Juridicorum Tomus VIII. Fasciculus 1-8. / főszerk. Homoki-Nagy Mária. – p. 19-60. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Tudományos Bizottsága, 2008. Teljes szöveg

2009

Vargha Ferenc 
In: De Jure. – 2009/1. – p. 50-51.

Az Államvédelmi Központ ügyésze (1942-1944)
In: Ügyészek Lapja. – 2009/2. – p. 35-44. Teljes szöveg

Ügyészek a rendi Magyarországon
In: Jogtörténeti Szemle. – 2009/3. – p. 31-41. Teljes szöveg

Magyarország ügyészsége az ellenforradalom és a konszolidáció idején (1919-1922)
In: Bács-Kiskun megye múltjából – Levéltári Évkönyv 23. / szerk. Gyenesei József. – p. 261-294. – Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2009.

Edvi Illés Károly és műve 
In: Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból / szerk. Nánási László. – p. 11-25. – Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, 2009.

A magyar királyi ügyészség a II. világháború idején 
In: Acta Universitatis Szegediensis Acta Juridica et Politica Publicationes Doctorandorum Juridicorum Tomus IX. Fasciculus 1-14. / főszerk. Homoki-Nagy Mária. – p. 249-305. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Tudományos Bizottsága, 2009.

2010

Az ügyészség rövid története

In: A Magyar Köztársaság ügyészsége almanach / főszerk. Székely István. – p. 7-16. – Budapest, Legfőbb Ügyészség, 2010.

Hazai büntetés-végrehajtási emlékek a Kiskun Múzeumban
In: Börtönügyi Szemle. – 2010/1. – p. 79-82. Teljes szöveg

Az államügyészség gondolatának megjelenése a reformkorban
In: Jogtörténeti Szemle. – 2010/1. – p. 47-52. Teljes szöveg

Az ügyészség aktuális kérdései a múlt tükrében
In: Ügyvédvilág. – 2010/7-8. – p. 10-11.

A koronaügyész jogállása és hatásköre
In: Ügyészek Lapja. – 2010/6. – p. 61-69.

2011

A magyar királyi ügyészség története 1871-1945. – 365. p. – Budapest, Legfőbb Ügyészség, 2011.

Az I. világháború hatása és következményei a magyar igazságügyi impériumra
In: Jogtörténeti Szemle. – 2011/1. – p. 27-42. Teljes szöveg

Különleges nyomozó szerv a második világháború idején: az Államvédelmi Központ ügyésze (1942–1944)
In: Betekintő. – 2011/2. – p. 1-10. Teljes szöveg

A gazdasági rendet védő büntetőjogi jogalkotás Magyarországon 1914 – 1944-ben 
In: Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére / szerk. Gál István Levente. – p. 441-448. – Pécs, Universitas Quinqeecclesiensis, 2011.

A népbíráskodás joganyaga 
In: Pártatlan igazságszolgáltatás vagy megtorlás – Népbíróság-történeti tanulmányok / szerk. Gyenesei József. – p. 6-55. – Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2011.

2012

Az európai elfogatóparancs
In: Scientia Iuris – Magyar-Román Jogtudományi Közlöny. – 2012/1-2. – p. 100-112. Teljes szöveg

Vajna Károly élete és műve
In: Börtönügyi Szemle. – 2012/1. – p. 73-89. Teljes szöveg

A magyar történeti büntetésügyi tudomány megteremtőjének, Vajna Károlynak élete és műve
In: Jogtörténeti Szemle. – 2012/1. – p. 26-35. Teljes szöveg

Aki Rákosit és Szálasit vádolta – Dr. Miskolczy Ágost élete, működése és üldöztetése
In: Ügyészek Lapja. – 2012/4. – p. 35-88.

Aki Rákosit, Kádárt és Szálasit vádolta – Dr. Miskolczy Ágost koronaügyész-helyettes élete, működése és üldöztetése
In: Betekintő. – 2012/4. – p. 1-38. Teljes szöveg

2013

Ügyészi nyomozás és nyomozás-felügyeleti tevékenység 
In: Az ügyészek nagy kézikönyve / szerk. Polt Péter – Varga Zs. András. – p. 397-753. – Budapest, Complex Kiadó, 2013.

Perbeszédkiadványok Magyarországon (1879-2013)
In: Magyar Jog. – 2013/12. – p. 754-759.

Az első magyar jogász-akadémikus, Szlemenics Pál élete és munkássága(1783–1856)
In: Forum – Acta Universitatis Szegediensis Acta Juridica et Politica. – 2013/2. – p. 171-195.

A történelmi Magyarország bíróságai – A „Bíróságok, igazságügyi paloták régi képeslapokon”  c. kötetről
In: Jogtörténeti Szemle. – 2013/3-4. – p. 93-95. Teljes szöveg

2014

A magyar jogtudomány első akadémikusa, Szlemenics Pál (1783-1856)
In: Magyar Tudomány. – 2014/1. – p. 32-41. Teljes szöveg

A történelmi Magyarország bíróságai – „Bíróságok, igazságügyi paloták régi képeslapokon”  c. kötetről
In: Magyar Jog. – 2014/3. – p. 185-186.

Előszó – Biró Aurél tanulmányairól 
In: A tanácsköztársaság fővárosi karhatalmai / Biró Aurél. – p. 7-8.

Budapest, Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria, 2014.

2015

A kisebbségeket védő büntető jogalkotás Magyarországon (1878-2012)

In: Bíró Gáspár Emlékkönyv – Kisebbségi identitás és önrendelkezés a globalizmusban / szerk. Fábián Gyula – Jakab Albert Zsolt. – p. 141-155.

Kolozsvár, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – MTA TK Kisebbségkutató Intézet, 2015.

Tolnai Vilmos: A régi büntetőjog néhány nyelvi maradványa (A cikket rövídítette és jegyzetekkel ellátta Nánási László) 
In: Belügyi Szemle. – 2015/10. – p. 86-97.

A Koronaügyészség és tagjainak sorsa 1944-1945-ben 
In: Tiszteletkötet Dr. Kovács Tamás 75. születésnapjára / szerk. Vókó György. – p. 211-226. – Budapest, Országos Kriminológiai Intézet, 2015.

A jogrend szolgálatában: Váry Albert élete és működése, 1875–1953. – Budapest, Legfőbb Ügyészség 2015. 291 p.

Tanulmány és forrásgyűjtemény az első magyar proletárdiktatúráról – Biró Aurél: A Tanácsköztársaság fővárosi karhatalmai

In: Jogtörténeti Szemle. – 2015/4. – p. 62-63.

2016

Könyv a magyar bűnüldözés múltjáról – Ibolya Tibor: Kriminalisztikatörténeti tanulmányok
In: Ügyészek Lapja. – 2016/1. – p. 111-114.

Gondolatok a történelemről és jogról
In: Ügyészek Lapja. – 2016/2. – p. 79-88.

Vajna Károly „Hazai régi büntetések” monográfiájának keletkezése és forrásai
In: Szokásjog és jogszokás – Jogi kultúrtörténeti és néprajzi tanulmányok II. kötet / szerk. Nagy Janka Teodóra. – p. 281-301. Teljes szöveg

Szekszárd, Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar, 2016. Teljes szöveg

A magyar közjegyzőség múltjából
In: Honismeret. – 2016/5. – p. 94. Teljes szöveg

2017

Könyv a romániai magyar nyelvű jogi oktatás múltjáról – Veress Emőd – Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945-1959
In: Magyar Jog. – 2017/1. – p. 60-63.

B. Müller Tamás: Vörösterror az Országházban 1919
In: Belügyi Szemle. – 2017/2. – p. 130-135.

Politika, alkotmányjog, büntetőjog az 1918/19-es hatalomváltásokkal kapcsolatos büntetőeljárásokban
In: Jog-Állam-Politika. – 2017/2. – p. 3-23.

Büntetőeljárási iratkeletkezés a kodifikált magyar jog történetében (1896-1962)
In: Ügyészek Lapja. – 2017/3-4. – p. 57-71.

Büntetőeljárási iratkeletkezés a kodifikált magyar jog történetében (1896-1962)
In: Fons. – 2017/4. – p. 505-520. Teljes szöveg

Pápa a Tanácsköztársaság idején
In: Honismeret. – 2017/5. – p. 115-119. Teljes szöveg

175 éve született Edvi Illés Károly
In: Magyar Jog. – 2017/9. – p. 581-582.

2018

5. Erdély a Habsburg Birodalomban és az Osztrák-Magyar Monarchiában : 5.3. Büntetőjog : 6. Erdély Romániában : 6.3.3. A magyar büntetőjog Észak-Erdélyben 1940-44 között  
In: Erdély jogtörténete / szerk. Veress Emőd. – p. 297-337, 432-446.

Kolozsvár Forum Iuris 2018

A román büntető törvénykönyv – magyarul [Deák Zoltánnal]
In: Magyar Jog. – 2018/5. – p. 310-319.

Rokolya Gábor: Magyar közjegyzők a Délvidéken.
In: Magyar Jog. – 2018/7-8. p. 461-462.

Megszakítás