Skip to content Skip to footer

Kodály személye a szépirodalomban

“boldog akinek térdén

egy nemzet lovagolhat”

Kányádi Sándor: Kodály (1974)


Balázs Béla : Ajánlás a barátnak

Itt egy marék dal. Íme átadom,
(Mint műhelyekben egy a másikának),
Hogy énekelvén teljesítsed őket.
 
Ím átadom, hogy vegyed tőlem el
Mint vőlegény, ha vennék lányomat:
Irígyen nézzek új fénye után.
 
Itt egy marék dal. Asszony szíve vére,
Mégis tiéd. Mert túl sok az asszony
S mert őket is tán neked adtam volna.
Mert asszony asszony csak, de meg kell halni.
 
 
Mert meg kell halni s asszony csak az asszony,
S kevés a férfi bajtárs és barát,
Hogy teljesítsen, harcoljon és értsen.
 
Itt egy marék dal. – Majd arany zenédnek
Szárnyán ha szállván száll felettem messze,
Hadd mondjam: ím, mégis az én dalom.
 
 


Illyés Gyula: Bevezető egy Kodály- hangversenyhez

Föllendül azonnal a karmester-pálca
s megzendül – nem a zenekar,
hanem ami van körben temető;
megzendül ami van (ó s fiatal!)
síri mező,
majtényi, mohácsi, muhi mező,
anyádért, apádért,
esendő hazádért,
ami volt sírba és sárba vesző,
ami volt hősvértől pirosult gyásztér,
egri üszök és drégelyi várfok,
onnan tör elő,
amit hallani vártok –

e zenekari mélyből árad elő,
de nem a jaj,
rosszul vártátok, nem, nem, nem a jaj,
hanem az erő,
az erő, az a gyökérmélyü erő,
az a múlt-táplálta erő, mely érted
száll harcba, jövő:
örökös élet.

Ezt, ezt kereste ő
és ezt találta,
kezében a pálca:
vasvessző, mely a temetőt veri,
a marsalbot, ha szólnak ütegei;
ezt rendezi ő,
az elszánt, a konok,
akinek a sirok üregei
dobok, dobok,
ezt hozza ő,
búval, de hittel is tele,
ezzel jön ő,
a hangok s lelkek megváltó mestere.

Karmester, nemcsak ezt a kart
vezényled, jól tudod,
hanem egy népet, a magyart,
villanjon homlokod;
akinek hangszekrénye lett
vártömlöc, temető
s kéz-intésedre égre kelt
a poklot-szenvedő;
ki jajból sajtoltad a dalt,
búból az örömet,
vereségből a diadalt – :
családod, sereged,
éneklő kórusod vagyunk
s ki nem dalol, az is
tudja már, szívó karnagyunk,
mi helyes, mi hamis;
mert egybe álltunk általad
s az is, ki nem dalol,
érzi a Lét, a Rend szabad
összhangját valahol.

 



Weöres Sándor: Kodály biciniáira emlékezve


Széjjel az erdő szélesség,
arra keringnek a méhecskék.
Nyáron a kertem nyájasság,
benne szaladnak a kismacskák.

*

A tyukodi gyöpösön, gazoson
elröpült a kokasom.
Adják vissza garasért, hatosért,
ne sírjak a kokasért.

*

Jégveremben, fagyos réten
harangoznak Kecskeméten,
fülig hó a bálteremben,
így táncolnak decemberben.

A keringő táncos lányok
mind átlátszó jégkristályok,
csörömpölnek elül-hátul,
a kuvasz is rájuk bámul.

A borbélyok nekiállnak,
jégcsapokat borotválnak.
A zenészek nekidülnek,
zegernyét, dért hegedülnek.


Forrás:
Erkölcs és művészet törvényhozója : Kodály Zoltán és Szeged / szerk. Tandi Lajos. – Szeged : Bába Kiadó , 2007. – p.196-205. – Lásd a katalógusban >>
 

What's your reaction?
Megszakítás