Skip to content Skip to footer

Katona József személyisége

Életének tanúi zárkózottságát emelik ki. Déryné így jellemezte: “Ez igen különös egyéniség volt. Nagy különc, szörnyen komoly mindig s igen rövid beszédű. Egy-egy szóval végzett mindent.”

Társadalmi helyzete inkább erősíthette gátlásosságát. Alulról jött emberként a nemesek uralta társadalomban nem érezhette magát egyenrangúnak. Erőteljesen figyelmeztette erre az a nyilvános feddés, amelyben 1818-ban Pest megye gyűlésén azért részesült, mert egyik ügyfele nevében írt, egyébként jogos beadványának hangneme miatt a nyitrai alispán megsértődött.

Az introvertált személyiség visszahúzódik az emberektől, de szenvedélyesen ragaszkodik az eszmékhez s ezek tárgyiasulásaihoz is. Így érthetjük Katona többször rajongó szavakkal kifejezett ragaszkodását városához.

Nemcsak a tartós barátság, hanem a beteljesült szerelem is hiányzik Katona életéből. Úgy tetszik, ezt eleve reménytelennek tartotta, a viszonzás igényléséig sem merészkedett. Érzelmeinek megvallásában bátortalan volt, csalódását leplezte.

Forrás: A niklai remete és a kecskeméti fiskális : tanulmányok Berzsenyiről és Katonáról / Orosz László. – Budapest : Krónika Nova, cop. 2000. – p.73.
Lásd a katalógusban >>

A niklai remete
Skip to content