Skip to content Skip to footer
Események betöltése

« All Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Europe Direct Bács-Kiskun megye családi nap

2021.09.04.. 10:00 - 19:00

Szeptember 4-én (szombaton) 10 órától vette kezdetét a Europe Direct – Bács-Kiskun megye családi napjának programsorozata, mely az iroda helyben való továbbműködését és megújulását hivatott megünnepelni. A reggeli hangulatot a Mosolyra Hangolók együttes fiatalokat és felnőtteket egyaránt megmozgató műsora alapozta meg, melyet az Argos Kutyaiskola bemutatója (és az azt követő kutyasimogatás), a Harry Potter-sorozat magyar fordítójával, Tóth Tamás Boldizsárral folytatott pódiumbeszélgetése követett, amit a Piaristák terén és a Katona József Könyvtár épületében tartó egész napos játékai foglaltak keretbe.
Az eseménynek külön zöld színezetet adott a Kiskunsági Nemzeti Park képviselőinek helyszínre való kitelepülése, valamint a játékokkal való környezetvédelmi edukálás. Ezt erősítette a Katona József Könyvtár falai közt megbúvó, mediterrán hangulatba öltözött Zöld udvar hivatalos átadója, ahol lerántották a leplet az augusztus eleje óta nagy titokban tartott meglepetésről, az okospadról is. Az ünnepségen beszédet mondott Dr. Szeberényi Gyula Tamás Kecskemét város alpolgármestere, valamint az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének kommunikációs vezetője, Maksi Mátyás is, akik felhívták a figyelmet arra, a könyvtár fenntartója és a Europe Direct jóvoltából finanszírozott projekt célja, hogy azokat is képes legyen becsalogatni a könyvtárba, akiket eddig nem sikerült megszólítani. A Katona József Könyvtár igazgatója, Bujdosóné dr. Dani Erzsébet emellett hangsúlyozta, a fejlesztéssel a környezetvédelemre és -tudatosságra kívánják felhívni a figyelmet, amelynek része egy olyan innovatív eszköz is, amelyből ezen kívül mindössze 4 található az országban, ám azok közül ez az első, amely egy könyvtárban, egy tudásbázis szoros ölelésében kap helyet.

Bővebben

Részletek

Dátum:
2021.09.04.
Időpont:
10:00 - 19:00
Esemény kategória:

Helyszín

Katona József Könyvtár
Kecskemét, Piaristák tere 8. Magyarország + Google Térkép
Megszakítás