Skip to content Skip to footer

Bánk bán bemutatók Kecskeméten 1945 és 1961 között

A háború nagy károkat okozott a színház épületében. A levéltár színházi iratai között található az a jegyzék, melyben az 1945 január 10-én összeírt  károk és hiányok listája olvasható. Ezek szerint a nézőtérről és a kelléktárból hiányzott 40 négylábú szék, 20 puff, 17 háromlábú szék, 9 hokedli, 2 kék színű szék, 9 kerti szék, 2 háromszemélyes nádfonatú karospamlag, 1 zöldbársony ülőke. A páholyokban 22 függöny maradt, 32 hiányzott. A 31 páholy mindegyikében tükör is volt, ezekből 13-nak nyoma veszett. A földszinti ülőhelyek közül 19-nek lefejtették bársonybevonatát.

Szokoly Gyula
Szokoly Gyula

A háborús éveket követően az első színigazgató Szokoly Gyula volt Kecskeméten. A beköszönő plakáton a következőképpen ajánlja magát és társulatát:

„Boldog örömmel jelentem Kecskemét nagyérdemű Közönségének, hogy az ország legjobb erőiből megszervezett társulatommal a közeli napokban megkezdem színi idényemet. Bízom abban, hogy szeretettel fognak mellettem állni és ragyogó együttesem munkáját érdem szerint méltányolni. Ma a művészi igények kielégítésén kívül fontos küldetést töltünk be: a fokozott teljesítmények napjaiban az elfáradókat lélekben felfrissíteni, hogy erőt adjunk a közös helytálláshoz. Isten áldását kérem közönségünkre és a Munkánkra. Szokoly Gyula színiigazgató.”

1945 március 14-én megkezdődött az évad. A színház hiányosságai miatt kezdetben az Iparos Otthon, és a volt Úri Kaszinó adott helyet az előadásoknak.
A műsorpolitikát a kor kulturális irányelvei határozták meg. Erről olvashatunk a Dél-Pestmegye 1946. október 10-i számában:

„A színház a dolgozó néprétegek számára a kultúra egyik legfontosabb forrása. Mondanivalójában egyesíti a tudás és látókör szélesítését, a kellemes időtöltéssel. Mindezt oly módon adja, hogy a szemlélőtől semmiféle megerőltetést vagy fáradozást nem követel, mint pl. az olvasás, vagy a komoly zene, mely meglehetősen nagy előképzettséget kíván meg. … A darabok megválasztásánál … el kell vetni minden olyan darabot, amelynek célja kizárólag egy vagy két üres órának az eltöltése, melynek nincsen mondanivalója a társadalom egyik vagy másik rétegének.”

Katona József Bánk bánja, mint haladó drámai hagyomány, mindvégig politikailag támogatott volt, hiszen ahogyan Kárpáti Aurél is írta:

„a Bánk bánból minden nemzedék más és más aktualitást olvasott ki. De valami korhoz szóló, eleven tanulságot csaknem mindegyik talált benne.”

Valóban. Egy közoktatási tanfolyam akkori hallgatói által rendezett Katona emlékünnepélyen az egyik előadás címe a következő volt:  Katona József mint a népi demokrácia előfutára.

1946. November 11-én, igazgatóságának harmadik évadjában  Szokoly is műsorra tűzte a drámát. Ez egyben a színház fennállásának 50 éves jubileuma volt. Dr. Bálint Alajos a kecskeméti múzeum igazgatója ünnepi beszédében a következőket mondta:

„Katona József  a magyarság gyermeke volt s drámájában a népet magát szólaltatta meg. Emberöltőkre, egy nemzet életére szóló sérelmeket tárt elénk. Csak a magyar lélek értheti meg Katona Józsefet és így nem is lehet csodálkozni azon, hogy a Bánk bán bemutatója évekkel ezelőtt Berlinben teljesen visszhang nélkül maradt. Tiborc lázadó hangja innen fakadt és Peturt is csak a magyarok érthetik meg.”

Az előadásra – mint az ebben az időszakban bemutatott többi előadásra is – Tiborc igazának hangsúlyozása volt jellemző.
Latorczai Jenő a Dél-Pestmegye 1946. november 17-i számában írja:

„A magyarság számára örökéletűvé csiszolja e tragédiát Tiborc szerepe. A mindenki által kirabolt, mindig magárahagyott, szenvedő magyar népet képviseli Tiborc, akinek minden szava kimondatlanul is bennünk remeg.”

1949-ben megtörtént a színház államosítása. Both Béla a Népművelési Minisztérium színművészeti főosztályának vezetője írja 1949 júliusában:

„A vidéki színházból is kiszorul a kapitalista szellem, az irodákból éppúgy, mint a műsorpolitikából. Erről gondoskodik az állam és az új Népművelési Minisztérium.”

Gombos László író, műfordító írta a Színház és Mozi c. újságban 1950-ben, Nem mind kulák, ami… címmel ír a kecskeméti színházról:

Katona József Színház
Katona József Színház

 „Igen szép színház épült a régi kulákvárosban, Kecskeméten.
  A komoly értékű épülethez viszonyítva kevés az ülőhelyek száma és aránytalanul sok a páholy. A földszinti zsöllyéket szöges kerítéssel határolták el az állóhelyektől, hogy az ott szorongó nincstelen diákok véletlenül se érjenek hozzá az úri közönség cifra ruhájához. Ezt idén, népi demokráciánk hozta helyre, festette ki, csinosította. S most megszünt az állóhely is, ledőlt a vaskerítés.
Az új igényeknek megfelelően változik a színház műsorpolitikája is. Nyitó előadásul Dunajevszkíj : Szabad 
szél című operettjét láthatta a publikum”

A Bánk bán szerencsére ebből a műsorpolitikából sem maradt ki.
A felszabadulás után a vidéki színházak közül elsőként Kecskeméten mutatják be a drámát 1950-ben.. Az előadást Székely György rendezte.
A Bács-Kiskun Megyei Népújság 1950. december 8-i számában olvashatunk kritikát „Bánk bán a kecskeméti színházban” címmel.

„120 éve halt meg Katona József. 130 évvel ezelőtt, 1820-ban jelent meg nyomtatásban a Bánk bán. Színpadra vitelét nem engedélyezte a haladó szellemű előadásokat elgáncsoló császári cenzúra, mert megállapította, hogy a „Bánk bán nagysága meghomályosítja a királyi házt”. De nem kevésbé félt a Bánk bántól és küzdött ellene több mint száz esztendőn keresztül az úri Magyarország. Évtizedeken keresztül arra törekedtek, hogy kiforgassák Katona drámáját, haladó szellemű tartalmából … nehogy megsértse a hazai kizsákmányoló osztályok, az ellenforradalom urainak érdekeit. (…) A felszabadulás Katona József drámáját is méltó helyére állította … Ebben a bemutatásban már felkorbácsolja a szenvedélyeket az elnyomók, a harácsolók ellen. Ma már tisztán látni azt a kettős elnyomatást, amit Katona József színpadra vitt. A darab hősei harcolnak nemcsak a belső elnyomás, hanem a külső ellen is. A kecskeméti színház együttese híven tolmácsolta Katona József szellemét. (…)
A Bánk bán előadása azt is bizonyítja, hogy kultúrpolitikánk a vidéki társulatokat az erkölcstelenség, a dilettantizmus fertőző melegágyából kiemelte. A Katona József színház előadását a nézők már nem lefokozott igénnyel, mint afféle vidéki produkciót szemlélték. Az első jelenet meggyőzi az embert, hogy a színészek a darab mondanivalóját következetesen végiggondolják, a mű tendenciáját mindenütt aláhúzzák.
A kecskeméti Katona József Színház bemutatói Bánk bánnal együtt arról győznek meg, hogy a vidéki színészek ma már nem pionírok, nem a kultúra magányos harcosai, hanem szervezett csapat: javuló munkájukkal a szocialista jövőt építik olyan területen, amely a múltban szabad prédája volt a burzsuázia nyomasztó, butító kultúrpolitikájának.”

Legközelebb 1955. áprilisában, 11 alkalommal került bemutatásra a dráma. Köztük az áprilisi 12-i bemutató egyben a 100-dik kecskeméti Bánk bán előadás volt, április 16-án pedig Katona halálának 125-ik évfordulójára emlékeztek.

A Bács-Kiskun Megyei Népújság 1955. április 8-i és 9-i számában hosszú idő után először jelenik meg egy igazán hozzáértő elemző színházi kritika. Ennek az írásnak a szerzője nem más mint legelismertebb Bánk bán kutatónk, Dr. Orosz László. 
Idézzük pár gondolatát a rendezésről és a színészek játékáról:

„A fiatal rendező, Nagy György nem törekedett arra, hogy mindenáron újat hozzon, mindenben újszerű legyen, sok helyen mégis jelentősen túljutott az eddigi hagyományok gátjain”

Részletesen elemzi a rendező elgondolásait és a színészek játékát:

Bicskey Károly
Bicskey Károly

„A címszerepet Bicskey Károly játssza. Bánk alakjának az erejét kevésbé, inkább a mélységét mutatja meg. A darab kezdetétől végéig vívódik, gyötrődik a kérlelhetetlen sorssal szemben. Hova fokozza az indulatot – kérdezték többen az első felvonás után -, ha így kezdi? Azzal fokozta, hogy elmélyítette.
Móricz Lili Gertrúdisában a fenség, a nagyravágyás, a parancsolás beidegződöttsége és a félelem keveredik: teljes összetettségében fogta fel és formálta meg a királynő jellemét.
Melinda szerepét Fogarassy Mária az általa megszokott klasszikus egyszerűséggel, tisztasággal játszotta. Még Melinda őrülésének túlzásokra annyira csábító jelenetében is meg tudta őrizni az egyszerűséget, meg tudta keresni, át tudta élni a legsimább, de azért legkifejezőbb megoldást.
Jánoky Sándor Tiborca valamivel keményebb és fiatalosabb volt a szokottnál. A keményebb indulat helyes: a teltgyomrú apátúr ellen kifakadó Tiborcot nem kell síró vénemberré változtatni. Azt talán mégis inkább lehetett volna érzékeltetni, hogy egy hosszú, munkásélet sok kínja mennyire megtörte ezt az embert.”

Méltatja Gyulay Antal Petur alakítását, Garics János ellenszenves Ottóját,  Erdődi Kálmán nem eléggé ellenszenves Biberach felfogását. Bozó Gyula díszleteiről írja, hogy nemcsak segítői a sikernek, hanem létrehozói is.

Legközelebb 1961-ben tűzték színre  a Bánk bántKatona József születésének 170-ik évfordulója tiszteletére.

Az újjáépített, megszépített színházban Seregi László rendezésében került bemutatásra a dráma.

Bánk bán színlap 1961
Bánk bán színlap 1961

Az előadást megtekintették a fővárosi színházi szakemberek is, és utána vitát folytattak, amelyben értékelték a kecskeméti társulat teljesítményét.

A vita résztvevői voltak:

  • Kertész László, az Állami Déryné Színház rendezője
  • Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója
  • Nádasdy Kálmán, az Állami Operaház igazgatja
  • Seregi László, a Katona József Színház főrendezője
  • Siklós Olga, a Katona József Színház dramaturgja
  • Szendrő József, a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője
  • Dr. Székely György, a Színháztudományi Intézet igazgatóhelyettese


A vitában szó volt általánosságban a Bánk bánnal kapcsolatos rendezői elképzelésekről a színpadi beszédről, szerepértelmezésekről, és mindezek tükrében természetesen a kecskeméti előadásról. Bírálat, dicséret egyaránt elhangzott. Ezekből lássunk ízelítőt.

Major Tamás:
„Mi úgy szoktuk mondani, hogy ha egy klasszikus darabhoz nyúlunk, akkor úgy kell hozzányúlnunk, mintha soha nem láttuk volna és mintha először került volna a kezünkbe. Volt-e ilyen érzésünk itt is? Volt. Az előadásnak egyik legnagyobb értéke volt folyamatos pergése, a jól megtalált, a drámához illő forma…
Az előadás nagy érdeme, hogy semmiféle régi siker nem maradhatott benne, nemcsak azért, mert a közönség változott, hanem mert nem mentek erre rá. Ez a darab nagyon sok mindent hozott magával, ami rárakódott, nem utolsó sorban a színpadi beszéd kapcsán. Itt vagyunk legjobban megakadva Majdnem azt kell elmondani, hogy újítást kell csinálni: át kell adni a szót a színpadnak. …
A színpadi beszéd központi problémánk. Milyen stílust beszéljünk, honnan induljunk ki, hogy a beszéd ne naturalista, Molnár Ferenc-i legyen, hanem élő igaz beszéd … Hogyan tudjuk megcsinálni, hogy a feszültség modern legyen, s attól a hanghordozástól, amely benne van a legnagyobb színészeinkben is, hogyan tudunk végre elszakadni.
Nagyon sok jó volt az előadásban. Tiborccal kapcsolatban… úgy hiszem jó, hogy szakított az előadás azzal az öreg kántáló emberrel, jó, hogy fiatal ember játssza Tiborcot, de az a baj, hogy ő is kántál. Általános kifogásként még azt jegyzem meg, hogy sok szöveget nem lehet hallani.
Végeredményben az előadásból tanultunk, jó ötleteket adott. Sikere van, megértette a fejkendős parasztasszony is, tetszett neki is.”

Dévay Camilla (Melinda), Demeter Hedvig (Gertrúdis)
Dévay Camilla (Melinda), Demeter Hedvig (Gertrúdis)

Szendrő József:
„Teljes mértékben csatlakozom ahhoz ami itt a színpadi beszédről elhangzott,  mindez a Gertrúdist alakító színésznőben testesült meg, de úgyszólván egyedül őbenne. Vagyis ketten voltak a pályán:  Seregi és Gertrúdis (Demeter Hedvig). A többiek valamely okból hol távol maradtak, hol egészen elszakadtak ettől az elképzeléstől, ettől az iránytól és ettől a szándéktól”

Melinda őrülési jelenetéről hosszas  vita alakult ki, amit Kertész László kezdeményezett:

 „ Amit az … elismerés és a kritika mellé hozzátennék, Melinda  figurájával kapcsolatos. Melinda (Dévay Camilla) figurája a hagyományos, kicsit hisztériás Melindát még egy fokkal erősítette. Ez az egy ami engem kicsit zavart, még a külsőben is, a frizurában is. A túlzott állandó idegesség kicsit modern volt, a szónak nem abban az értelmében, hogy korszerű Melinda, hanem a szó másik értelmében.
Mint tényt, még egyet kell hozzátennem. Az első Bánk kéziratban, amit 1912-ben találtak Kecskeméten és töredékesen van meg, nyoma sincs az őrülési jelenetnek. Melinda tehát az eredeti elképzelés szerint nem őrült meg… . Később a rengeteg jótanács, dramaturgiai segítség, Ophélia hatása következtében lett olyan amilyennek ismerjük.”

Szinte minden szerep és szereplő bonckés alá került. Seregi László maga így mentegetődzik:

 „Valóban jobb lett volna más szereposztást csinálni, de ez sajnos a létszám miatt és más okok miatt lehetetlen volt… .Fekete Tibor 30 éves fiatalember akivel kísérletet tettünk… Feketének elmondtam, hogy ne egy paraszt sirámait mondja el, hanem egy egész osztály szublimáltabb, magasabb szintű panaszait. Ez a főpróbán még kitűnően sikerült. Az idők folyamán, mindjobban átélte szerepét…, egyre jobban kezdte élvezni, hogy szenvedhet a színpadon.”

Vita  alakult ki arról is, hogy az első felvonásban egy mulató jelenetet állított be a rendező.
Ez elsősorban Major Tamásnak szúrt szemet:

 „Még Kecskeméten feltették a kérdést, hogy nem túlzott e a mulatság beállítása az első felvonásban. Szerintem az.”

Nádasdy Kálmán:
„ Újra értékelendők ezek a helyzetek. Mit jelent a színpadi züllöttség , színpadi jókedv? Az evés ivás táncolás de leginkább a nevetés bűnös tevékenységként szerepel a színpadon, ami teljesen tarthatatlan… . A közönség dermedten ül a nézőtéren és nem érti, hogy azok a kedves, ártatlanul táplálkozó, ugra-bugráló, nevetgélő emberek miért megbélyegezendők?”

Közbevetőleg kell megjegyeznünk, hogy a Magyar Színház- és Filmművészek Szövetségének II. konferenciáján  Révai József, a kor kultúrpolitikájának mindenható irányítója mondotta Major Tamásról:

„…Ő olyan mogorva osztályharcos – Major tudniillik – aki nem akar megtűrni senkinek az ábrázatán mosolyt és magának a kornak az arcáról is le akarja törölni spongyával a nevetést.”

A szakmai vita összegzése, tanulságai:

Seregi László:
„A mi színházunknál bizonyos egységes rendezői stílus van kialakulóban. De ennek vannak gátjai, olyan színészek, akik túlságosan ragaszkodnak a régi stílushoz. Én úgy látom, hogy az előadásban sok stílus keveredik, s ezeket nem sikerült eléggé összehangolni”

Szendrő József:
„ Kétségtelen, hogy maga a rendező előre vitte a darabot, de neki nem is áll olyan gárda a rendelkezésére, melynél ezt az inspirációt arra a fokra tudta volna vinni, mint amilyen fokra az egyik szereplőnél sikerült vinnie. De van-e remény arra, hogy most már ez a tradíció megszűnjék?”

Nádasdy Kálmán:
 Akár akarjuk, akár nem, ez meg fog változni. Most már következik egy új korszak, ahol Bánk bánt új felfogásban fogják játszani.”

Felhasznált irodalom:


 

Skip to content