Skip to content Skip to footer

Bánk bán bemutató Kecskeméten 2011-ben

Szabó Borbála által mai nyelvre átültetett Bánk bánt 2011. szeptember 21-én mutatták be.

A kecskeméti Katona József Színház névadója születésének 220. évfordulóján tűzte műsorra a Bánk bánt – ezúttal mai magyar nyelven. Az alkotók célja, hogy a – kétség kívül magas irodalmi értéket képviselő – veretes szöveg mögül kiszabaduló történet végre közvetlenül, mindenki számára érthetően szólaljon meg és hasson. Az előadás nem aktualizálja vagy modernizálja a cselekményt, mégis meglepően ismerősek lehetnek a mai nézőnek az 1800-as évek elején írt és 1200-as években játszódó történet szereplőinek magán- és közéleti konfliktusai, társadalmi problémái, és az új „fordításnak” köszönhetően az eredeti alkotásban rejlő erőteljes komikum is napvilágra kerül.

Forrás: Katona József Színház – Kecskemét >>

Az előadás színlapja:

II.Endre, a magyarok királya:    Pál Attila
Gertrudis, királyné:    Danyi Judit
Ottó, Berchtoldnak a merániai hercegnek fia, Gertrudisnak testvéröccse:    Orth Péter
Bánk bán, Magyarország nagyura:    Fazakas Géza
Melinda, felesége:    Zeck Juli
Petur bán, bihari főispán:    Körtvélyessy Zsolt
Mikhál bán, Melinda bátyja:    Szokolai Péter
Simon bán, Melinda bátyja:    Farkas Ádám
Bendeleiben Izidora, türingiai leány:    Hajdú Melinda
Biberach, egy lézengő ritter:    Szemenyei János
Tiborc, paraszt:    Kiss Jenő
Solom mester, ennek fia:    Olasz Csaba Ferenc
I. Szolga:    Porogi Ádám
II. Szolga:    Vári János
Bánk fia:    Józsa Kristóf
Békétlen:    Domján Sándor, Erdődi Zsolt, Olasz Csaba Ferenc

Rendező:     Bagó Bertalan
Díszlettervező:     Vereckei Rita
Jelmeztervező:     Vereckei Rita
Dramaturg:     Hárs Anna
Szövegkönyv:     Szabó Borbála
Ügyelő:     Domján Sándor
Súgó:     Arató Andrea
Rendezőasszisztens:     Vári János
 

Az előadás szövegkönyve a Helyismereti gyűjteményben olvasható!

 Nincs dagály, dúlt kebel vagy baritoni röcögtetés. Semmi „ah” vagy „oh”, pláne nincs „szerette gyermekem”. Kecskeméten szőrmentén fordítják le a Bánk bánt mai magyarra. A szöveg radikális átültetését Szabó Borbála végezte; egyszeri hallás alapján úgy tűnik, semmiféle erőszaktétel nem történt az irodalmi művön. A szleng nélküli nyelv a mai huszonévesek, harmincasok enyhén frivol, kissé nyegle beszédmódját idézi, ám egyetlen trágár szó el nem hangzik az egyébként sistergő indulatokat is görgető előadásban. Az eredeti – 1815 és 1819 között született textus – archaizmusai, veretes, bonyolult mondatszerkezetei, rég nem használatos szóalakzatai okán, mai színpadon jószerével befogadhatatlan. A magyar nyelvtörténetben járatos olvasó is valamelyest rejtvények fejtésébe kezd, ha az egykori textúrát próbálná szorosan követni. (Ironikus Bánk / Kovács Dezső)


Cikkek az előadásról:


A Bánk bán 21. századi verzióját állították színre / Rákász Judit
In: Baon.hu – 2011. szept. 18. Tovább a teljes cikkhez >>

Katonáról fordítva : Szabó Borbála nem aktualizál, csak érthetővé tesz / Szemere Katalin
In: Népszabadság. – 69. évf. 222. sz. (2011. szept. 22. csütörtök), p. 15. Tovább a teljes cikkhez>>

Új Bánk bán – négy dobozban : Hogy mennyire nem szokványos az előadás, azt a Tiborcot adó Kiss Jenő piknikus alkata is jelzi / Apáti Miklós
In: Magyar hírlap. – 44. évf. 224. sz. (2011. szept. 24. szombat), p. 17. Tovább a cikkhez >>

Egy új lemez : A Bánk Bán  a kecskeméti Katona József Színházban / Budai Katalin
In: Kritika. – 40. évf. 11/12. sz. (2011. nov. – dec.), p. 38-39.

Elillant bátorság / Zappe László
In: Népszabadság. – 69. évf. 225. sz. (2011. szept. 26. hétfő), p. 15. Tovább a teljes cikkhez >>

Ez a Bánk az a Bánk? / Sztrókay András
In: Ellenfény. – 16. évf. 10. sz. ( 2011 ), p. 16-18.  Tovább a teljes cikkhez >>

“Leporoltuk a Bánk bánt” : Új változatot mutat be a kecskeméti színház!
In: Szinhaz.hu. – 2011. szeptember 21. Tovább a teljes cikkhez >>

A Magyar Dráma Napján : Bánk bán változat Kecskeméten
In: Kultura.hu – 2011. szept. 21. Tovább a teljes cikkhez >>

Bánk bán, az ember : Fazakas Géza nem keveri az életet a színházzal / Bera Linda
In: Magyar teátrum. – 3. évf. 7. sz. (2011. szept.), p. [1.]-5.

Ott a haza, ahol a haszon / Bóta Gábor
In: Népszava. – 138. évf. 224. sz. (2011. szept. 24.), Szép szó mell., p. 3. Tovább a cikkhez >>

Bánk, a modell és a ficsúr : Katona József drámájának modern változatát állították színpadra Kecskeméten / Pethő Tibor
In: Magyar nemzet. – 74. évf. 267. sz. (2011. szept. 29.), p. 14.

Magyarkodunk / Koltai Tamás
In: Élet és irodalom. – 55. évf. 39. sz. (2011. szept. 30.), p. 23.

Szmoking, estélyi : Katona József : Bánk bán / Csáki Judit
In: Magyar narancs. – 23. évf. 43. sz. (2011. okt. 27.) Tovább a teljes cikkhez >>

Garantált Bánkbetét : Katona József: Bánk bán / Katona József Színház, Kecskemét / Lénárt Ádám
In: Revizoronline.hu. – 2011. november 10. Tovább a teljes cikkhez >>

Kritikai kiadás : Katona József: Bánk bán / Tarján Tamás
In: Criticai lapok. – 20. évf. 11. sz. ( 2011 ), p. 22-23.   Tovább a teljes cikkhez >>

Két Biberach : Katona József: Bánk bán / Balogh Tibor
In: Criticai lapok. – 20. évf. 11. sz. ( 2011 ), p. 20-21.   Tovább a teljes cikkhez >>

Bán, bán, bán : Katona József: Bánk bán – Katona József Színház, Kecskemét / Sztrókay András
In: Ellenfény Online. – 2011. december 30. Tovább a teljes cikkhez >>

Ironikus Bánk [elektronikus dok. ] : Kovács Dezső a kecskeméti Bánk bánról / Kovács Dezső
In: Szinhaz.net. – 2011. december 30. Tovább a teljes cikkhez>>

„Lézengő ritter” lopja el a showt – A Bánk bán a POSZT-on
In: szinhaz.hu, 2012. június 15. péntek, 07:06, Tovább a teljes cikkhez>>

Szabó Borbála a POSzT legjobb dramaturgja / Zsámboki Dóra
In: Petőfi népe. – 67. évf.  143. sz. ( 2012. jún. 20. szerda ), p. [1], 3.

Szabó Borbála lett a legjobb dramaturg a POSZT-on / Zsámbóki Dóra
In: Baon. – 2012. jún. 20. Tovább a teljes cikkhez >>

“Megfeledkeztem a versenyhelyzetről” : A Poszt nyertes dramaturgja mesélt / Bera Linda
In: Szinhaz.hu. – 2012. június 20. Tovább a teljes cikkhez >>

Katona József: Bánk bán : Kecskeméti Katona József Színház
In: Premier. – 2012. Nyár, p. [13.]
 

Skip to content