Skip to content Skip to footer

Aurora

A korszak első jelentős új orgánuma irodalmi évkönyv, almanach volt: az Aurora. Az almanachok külföldön is fontos szerepet játszottak ebben az időben, különösen Németországban. A polgárság igényeit, elsősorban a női olvasók ízlését tartották szem előtt, s egyben a polgári átalakulás előkészítői voltak, mint például az orosz dekabristák híres kiadványa, a Sarkcsillag. Az Aurorát Kisfaludy Károly indította meg 1821-ben. Kiadását Trattnernál, a Tudományos Gyűjtemény kiadójánál határozták el, de a tőkét többen adták össze, elsősorban Kisfaludy Sándor és Kultsár István, a lapszerkesztő. Kisfaludy Károly pontosan elszámolt az összegekről, és amikor Esterházy herceg “felülfizetést” akart adni az Aurora egy példányáért, Kisfaludy nem fogadta el. A főúri mecénások kora lejárt, a polgári lapkiadás módszerei léptek előtérbe. Nemcsak anyagi bázisát tekintve, hanem tartalmában is újat hozott az Aurora. A szerkesztésben szigorúbban érvényesültek meghatározott szempontok, úgy, ahogy azt addig a magyar folyóiratokban – talán Batsányi rövid korszakát kivéve – nem tapasztalhattuk. A nehézkes régebbi írók – Dessewffy, Kis János, Döbrentei – fokozatosan kiszorultak, viszont Bajza és Vörösmarty korai verseit örömmel üdvözölte Kisfaludy. A hangot egyre inkább ez a fiatal nemzedék adta meg, amely mind nyíltabban szembehelyezkedett Kazinczy merev klasszicizmusával. A puszta nyelvművelés ideálja helyére a nemzeti romantikát állították. Az Aurora írói köre összeforrott a reformországgyűlések hazafias mozgalmaival, s ezért jutott Széchenyi István arra a gondolatra, hogy az általa tervezett első magyar politikai lap szerkesztőjéül Kisfaludy Károlyt szemelje ki.

Az Aurora első számában (Aurora. Hazai almanach. 1822. 83. p.) jelent meg Katona Vágyam című verse, mely kéziratos versesfüzetében, így a későbbi kiadásokban is, Vágy címmel szerepel.

Forrás: A magyar irodalom története / Főszerk. Sőtér István. – Budapest : Akadémiai Kiadó, 1964-
3., A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig / Szerk. Pándi Pál. – 1965. – p.377.
Lásd a katalógusban >>

Aurora első évfolyama 1822

Az „Aurora” első évfolyama. 1822.
(Országos Széchenyi-Könyvtár.)
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár >>

 

Ajánlott irodalom:

Az Aurora : Egy irodalmi zsebkönyv életrajza / írta Fenyő István. – Budapest : Akadémiai Kiadó, 1955. – 154 p.

Aurora : a Kisfaludy Társaság almanachja az … évre / szerk. Voinovich Géza. – 1914. – Budapest : [s.n.], 1914. – 240 p.

Aurora : hazai almanach, 1822-1831 / összeáll. , bevez. Kenyeres Imre. – Budapest : Officina Nyomda és Kiadóvállalat, 1938. – 80 p.

Skip to content